Szakembertől szakemberig – képzés és támogatás

Eddig, számos tudásfajta átadását valósítottuk meg, például képzések, workshopok és szemináriumok formájában. Ha képzéssel kapcsolatos kérdése, vagy problémája van, mérnökeink és műszaki személyzetünk mindig szívesen áll rendelkezésére a problémái és aggodalmai megvitatására és megoldására. Szolgáltatásaink irodánkban és partnereink irodáiban elérhetők, és természetesen közvetlenül Önhöz is ellátogathatunk, hogy segítsünk..

Képzési koncepciónk

Képzési programunk mérhető egységekre bontható. A kurzusok anyaga a naprakész információs szükségleteket és a vásárlói igényeket foglalja magába, és egyaránt elérhetők kezdők és képzett felhasználók számára. A „learning by doing” alapelvét követve, a tanfolyam tananyaga gyakorló példákra épül.

A szoftverrel kapcsolatos képzés során, minden résztvevőnek van saját egyéni munkatere és feladata, a hardverrel kapcsolatos képzés során, a készülékeket a résztvevők kisebb csoportokban megosztják egymással. Bármikor van lehetőség közvetlen kérdést intézni az oktatóhoz, vagy konzultálni vele a szünetekben, illetve a képzést követően.

Képzési anyag, amely később is hasznos lehet

Minden képzési programhoz kísérő jegyzeteket kínálunk, amelyeket nyugodtan magával vihet gyakorlás céljából, vagy hogy referencia anyagként használja. Ezek az anyagok segíthetnek a tudása megerősítésében és napi munkája hatékonyabbá tételében.

Minden egyes képzéssel kapcsolatban valamennyi részletes információ a következő weboldalakon olvasható. Ha bármelyik programunkkal vagy képzésünkkel kapcsolatban kérdése van, szívesen adunk tanácsot személyesen is.

Vissza az imc ACADEMY honlapjára

Top